Két tenger, egy barátság, és egy bőröndnyi élmény – avagy mit adott nekem a spanyol nyelvtanulás

A nyelvtanulásról sok mindent mondanak. Hogy nehéz. Hogy kitartás kell hozzá. Hogy soha nincs vége. És igen, van benne igazság – de valamit soha nem mondanak el róla: hogy egyszer csak ott találod magad Spanyolországban, a tengerparton, egy barát mellett, akit a nyelvnek köszönhetsz, és azon kapod magad, hogy a napfényes boldogságban teljesen elfelejted: te tulajdonképpen tanulsz. 

Valamiért a nyelvtanulást mindig összekötöttem az utazással. Az új szavak olyanok, mint a repülőjegyek – ajtókat nyitnak. És most, hogy visszanézek az alicantei napfelkeltére, a tengeri levegőre és Brigitta vendégszeretetére, biztosan állíthatom: a nyelvtanulás nemcsak szavakat, hanem élményeket ad.

A repülő már ereszkedik – és én is

Amikor Alicantéba érkeztem, a gép ablakán kinézve megláttam a tengert. Nem először láttam, de most más volt. Most a spanyol tenger volt. És a gyomromban ott kavargott az izgalom, az öröm, meg egy kis pánik is, hogy "Jaj, most tényleg itt vagyok!"

Brigitta, a spanyol nyelvi partnerem (és lelki rokonom egy másik országból) már várt rám; fiatalabb nálam, de olyan, mintha valami külön univerzumon át lennénk összekötve. Az első mosolynál tudtam: ez egy jó hét lesz.

Churros és sétány – első csapás a szívemre

Már a reptérre érkezve éreztem, hogy valami különleges kezdődik. A tenger sós illata keveredett a narancsvirágokkal – ez az illat most már örökre a "nyelvtanulás szabadságát" fogja jelenteni nekem.

Már az első nap városnézéssel indult – a híres La Explanada de España sétány, csurig emberekkel, zenével, és persze: churros csokival. (Fun fact: a spanyolok teljesen komolyan veszik a csokit – olyan sűrű, hogy kanállal lehet enni. És mi megtettük. Büszkén.)

A Gomba utca és az erőd meghódítása

Alicante legmókásabb része a Gomba utca – ami tényleg úgy néz ki, mintha a Super Mario világa és egy mediterrán város összefogott volna egy jó ügy érdekében. Aztán felmásztunk a Santa Bárbara erődhöz – sziklákon, lépcsőkön, majd újabb lépcsőkön. (A combizmom azóta is emlékszik rá.) De a kilátás… az minden fáradtságot megért. Ott álltunk, a szél belekapott a hajunkba, és valahogy minden jó volt. Csend volt. Tenger.

Ahol két tenger találkozik – és te is önmagaddal

Aztán elindultunk La Mangára, Brigittához. Már az út is mesés volt – végtelen síkságok, mandulafák, és egyre közeledő kék. Ő egy olyan helyen lakik, amit nehéz szavakkal leírni. 9. emelet, panorámás terasz, és egyszerre két tenger látszik. A Földközi-tenger a bal oldalon, a Mar Menor a jobb oldalon – mintha Spanyolország azt mondaná: "Nesze neked, nyelvtanuló, megérdemled!" 

Hát kell ennél több egy nyelvi mentornak, aki imádja a tengert, a napfényt, és a spanyol nyelvet?

A válasz: nem. Ez volt a mennyország.

És megérdemeltem. Minden reggel ezzel a látvánnyal kelni – az valami egészen más életminőség. Beszélgettünk, főztünk együtt, elvitt magával vásárolni, elmagyarázta, mit hogy hívnak spanyolul – és én csak szívtam magamba az egészet.

Egy videó a boldogságról

Az egyik délután úgy döntöttünk, készítünk egy tengerparti videót – csak úgy, lazán. Nálunk volt az egyik kedvenc spanyol ital, vittünk pár nasit, leültünk a homokba, és beszélgettünk. A tenger zúgott, a nap sütött, és közben azt vettem észre, hogy… boldog vagyok. 

👉 Itt nézheted meg a videónkat a YouTube-on:

Nézd meg, és ízleld meg te is, milyen a spanyol életérzés, ha a nyelv már nem fal, hanem híd.

A nyelvtanulás nem tantárgy – hanem új élet

Sokszor kérdezik tőlem: "Tamara, tényleg megéri ennyi energiát fektetni a nyelvtanulásba?" És erre most már csak annyit mondok: nézd meg a videót, nézd meg a képeket, és képzeld el magad a helyembe. A nyelvtanulás nem csak nyelvvizsga. Ez lehet egy új barátság. Egy tengerpart. Egy reggeli kávé spanyolul. Egy új én.

És a legszebb benne: ez bárkinek elérhető.

És most te jössz

Végszó helyett: ha két tenger is lehet egy lakásból – akkor te is lehetsz több annál, mint most vagy 

Ha még csak gondolkodsz azon, hogy belevágj a nyelvtanulásba, ne várj tovább - egyszer csak azt veszed észre, hogy épp két tenger között ülsz, napszemüvegben, egy spanyol baráttal nevetve, és azon gondolkodsz: "Milyen jó, hogy elkezdtem."